1955 november 16-án születtem Budapesten.
Dunaharasztin nőttem föl, a Rózsa utca 89-ben volt a szülői házam.

Szegénységben, de szeretetben éltünk.
A betűk tudományába Haselbach Mártanéni vezetett be.
A zene gyermekkorom óta fontos számomra.
Furulyázni, hegedülni tanultam.
Hegedülni Soroksáron a zeneiskolában tanultam. Tanáraimra szeretettel emlékezem vissza: Solti Éva és Boros Emil.
Soha nem voltam eminens tanuló, de nagyon szerettem iskolába járni.
54 éves vagyok.
1976 augusztus 7.-e óta nős.
Ez azóta sem változott.
Két gyermekem már felnőtt: Zsigmond Hajnalka és Zsigmond Attila.
A munkám a hobim ezért mindig örömmel dolgozom. Vannak még elérendő céljaim. Remélem az Isten segít, hogy ember ezt ne tudja megakadályozni.
Örömmel dolgozom együtt kollégáimmal, mert velük még nagyobb eredményeket is elérhetünk. Harminc éve a pedagógus pályán vagyok, és még vannak eredeti gondolataim a szakmáról. Kollégáimmal kidolgoztuk a komplex órákat, mely a kor pedagógiai gondolkodóit megelőzte. Ezzel megvalósítottuk az interdiszciplináris órát. Híve vagyok a multimédiás oktatásnak, mely úttörő lépés volt az oktatásban.
Ha látom körülöttem a csillogó gyermeki szemeket, akkor boldog vagyok.
1999-óta igazgatója vagyok annak az általános iskolának, ahol tanulmányaimat kezdtem. A tíz év alatt több maradandót is sikerült létrehozni. Az iskola technikai fejlődése egyedülálló az általános iskolák között.
2001-ben beleszerettem az interaktív táblába, mely korszakalkotó oktatási lehetőségeket tartalmaz.
Iskolámban minden terem alkalmas multimédiás oktatásra. Digitális tudástárat készítek.
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK ► Masszázs, a szépség és egészség előszobálya! zsu-masszazs.hupont.hu LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI). 1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!! ► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK. kerites.hupont.hu ► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr... dr-nem-doktor.hupont.hu 3. Naked Light ► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet. sajatidezetek.hupont.hu ► "Ágyúval verébre?!" reflexiok.hupont.hu 5. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából ► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek nevnapikoszontok.hupont.hu ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. admin.hupont.hu 7. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON! ► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron! toyota-alkatreszek.hupont.hu 8. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. api.hupont.hu 9. Studio-2.0 ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. studio.hupont.hu 10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul! ► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul. angol-nyelvkonyv.hupont.hu 11. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. old.hupont.hu 12. Autómentő tréler bérlés Budapest ► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal! trelerberles.hupont.hu 13. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon... ► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan! olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu 14. Ezo Hírnök ► www.ezohirnok.hupont.hu ezohirnok.hupont.hu 15. ~Csajsziknak~ ► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz csajszik-oldala-love-it.hupont.hu 16. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa ► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019 savonius-balaton.hupont.hu ► ... Örüllök h. Erre az oldalra Kattintottál! (: Ha idézeteket keresel vagy verset ha csak jól szeretnél szórakozni, akkor jó helyen jársz! (: Kellemes időtöltést, és gyere vissza máskor is! (: puszii♥ szomruidezetek.hupont.hu 18. Érd info ► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek. erd.hupont.hu ► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával? glutenmentesreceptek.hupont.hu 20. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább. ► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról." mindigvantovabb.hupont.hu ► Hannah Montana,HSM,Cam Rock rajongók kedvenc oldala nézd meg te is!!! girl-oldal.hupont.hu 22. bia-jonas-brothers.hupont.hu ► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből bia-jonas-brothers.hupont.hu 23. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen! ► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad! latogatottsagnoveles.hupont.hu ► csaták kudarcok vilámháboru a világ leggyorsabb katonai terve fegyverek harckocsik tankok stb. csata.hupont.hu ► Sziasztok itt minden a sztárokról szól remélem tetszeni fog nektek. Szép napot mindenkinek. :) kis-hableany.hupont.hu 26. Eladó Spanyol ingatlanok COSTA BLANCA!A SPANYOLORSZÁGI befektetések oldala! ► Eladó Spanyol ingatlanokat kínálunk kedvező áron, COSTA BLANCA csodálatos tengerpartján. Spanyolországi apartmanok, sorházak, luxuslakások-villák, üzlethelyiségek nagy választékban, a létező minden segítséggel.+34 634 096 770 spanyolinvest.hupont.hu 27. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON.... ► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron.. alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu 28. Egy izzópont. ► Izzók,világítás,elektromos eszközök,készülékek _+36 30 4941848_53gyula19@freemail.hu izzopont.hupont.hu 29. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon.. ► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento) vw-alkatreszek.hupont.hu 30. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala ► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu lezarasspecialista.hupont.hu 31. NAPCSILLAG ► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB. napcsillag.hupont.hu 32. Lili Kata Nóra ► Nem adjuk fel!!! likano.hupont.hu 33. Hács története ► Író - szerkesztő: Kubik György hacstortenete.hupont.hu 34. Az ember a kutya legjobb barátja!;) ► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van! kutyusfanclub.hupont.hu ► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :) csakhiressegek.hupont.hu 36. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest ► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés. gipszkartonszerelese.hupont.hu ► Soha nem késő elkezdeni! Közel a hatvanhoz kezdtem el leírni gondolatokat, jegyzeteket készíteni , amik rögzítik az élet bizonyos pillanatait. Egy adott szituációhoz csak kevés fantázia kell és kész a mondanivaló. Érezd magad jól itt kedves Vendég! kave-izu-alomvilag.hupont.hu 38. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY ► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben. harmashatarhegy.hupont.hu 39. Érdi képek ► Képek Érd város utcáiról, épületeiről, lakóiról erdikepek.hupont.hu 40. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON... ► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron.. maticar-alkatreszek.hupont.hu 41. Receptpalota ► Finom receptek gyűjteménye. Grillázstorta és formatorta sütés receptpalota.hupont.hu 42. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D ► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9 emocsajokfiuk.hupont.hu 43. Varga Géza: A székely rovásírás ► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata szekely-rovasiras.hupont.hu 44. ÉRDI KÉPEK ► KÉPEK ÉRD VÁROS UTCÁIRÓL, ÉPÜLETEIRŐL, LAKÓIRÓL erdikepekb.hupont.hu 45. LÉT-TUDATOS CSALÁD-ORVOSI FÓRUM ► Az ember 7; 6; 4 és 5 változós anyag-energia szerkezete; A lélek az elmeszervvel együtt, a mentáltest, a fiziológiai test, az asztráltest, valamint az aurák; A betegségek okainak felismerése és oki kezelési módok csalad-orvos-let-tudattal.hupont.hu 46. Eladópont ► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu eladopont.hupont.hu 47. Szerelem diadalával foglalkozó oldal ► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi maite-perroni-szandi.hupont.hu 48. Lófajtak ► Sziasztok,ha szerettek lovagolni és szeretitek a lovakat akkor nézzetek korul! koalak.hupont.hu 49. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL ► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat. nemszamit.hupont.hu 50. Éder-Ház Kft ► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra. ederhazkft.hupont.hu 51. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek. ► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP pavilon.hupont.hu 52. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon ► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig! opelhez-alkatreszek.hupont.hu 53. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD ► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963 jogimegoldasok.hupont.hu 54. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29. ► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT. sat.hupont.hu 55. Versek, fotók, művészetek, süni, természet. ► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját" antalkiss.hupont.hu 56. Budapesti Üvegesek 06-30-470-11-99 ► Helyszíni üvegezés Budapest teljes területén,az összes kerületébe,gyors kiszállási idővel,teljes körű üveges munkák lakossági és közületi üvegezés. budapestiuveges.hupont.hu 57. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK ► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva. rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu 58. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810 ► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com gumi-reifen.hupont.hu 59. IDEGEN TECHNOLÓGIÁK TERVEZÉSE ŰRTECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSEK ► CÉL A KONKRÉT FEJESZTÉSEK SZEMLÉLTETÉSE EGY ÚJ TÍPUSÚ TERVEZÉS ELINDÍTÁSA ÉRDEKÉBEN KIEMELVE A HIPERSZONIKUS REPÜLŐESZKÖZÖK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEIT idegentechtervezes.hupont.hu 60. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145 ► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása csovill.hupont.hu 61. Balos ► Baloldali értékeket képviselö honlap balos.hupont.hu 62. HOKÉV horgászbotok és egyebek... ► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása hokevhorgaszbotok.hupont.hu ► Tudni kell ....Életünk csak átjáró ...egy más világba.. vagy.hupont.hu 64. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL ► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT tepesztalatok.hupont.hu 65. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562 ► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562 autodiagnosztikabudapest.hupont.hu 66. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu ► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ lomtalanitas-azonnal.hupont.hu 67. Sztárok,glitterek,versek,receptek,állatok stb..:)♥ ► Itt mindent megtalálsz..;);););) amitasztarokroltudnikell.hupont.hu 68. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON... ► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!! ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu 69. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK! ► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT! meregtelenites.hupont.hu 70. Menetrend ► Magyar vasúti menetrendek vasutmenetrend.hupont.hu 71. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH ► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU! novyplot.hupont.hu 72. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN ► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu 73. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja ► Élményeim... esolivia.hupont.hu 74. Gyermeksarok ► Gyerekeknek mindenféle jó dolog! gyermeksarok.hupont.hu 75. nomad.hupont.hu ► Migration for creating another world nomad.hupont.hu
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!