
.
Az iskolai nevelés-oktatás jelentős anyagi, idő- és energiaráfordításokat igénylő folyamat, melynek alapvető célja a felnőtt élet sikeressége szempontjából az egész életen át tartó tanulásra való felkészítés. A hatékonyság egyik feltétele a modern személyközpontú, interaktív, tapasztalati tanulásra alapozó tanulásszervezési eljárások, módszerek, pedagógiai kultúra kialakítása és általánossá válása (NAT). Hogyan valósulnak meg ezek a célkitűzések egy kisváros kisiskolájában? Ennek jártunk utána Dunaharasztiban, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában.
- A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola nagy múltú intézménye városunknak. Iskolánkra az 1912-es alapítása óta jellemző volt a kezdeményezőkészség, az újra való fogékonyság. Itt volt először napközis csoport a városban, a sajátos nevelési igényű osztály is ebben az iskolában indult. Itt szervezték meg először az iskolaotthonos oktatást. Itt váltottak először a városban az orosz nyelvről a németre. És az elsők között voltunk, akik felismerték a multimédiás oktatásban rejlő lehetőségeket. Sokan hitetlenkednek, amikor meghallják, de nem tévedés, mi már 2001-ben megvásároltuk az első interaktív táblát - mondja el bevezetőként Zsigmond Károly iskolaigazgató, miközben megkezdjük barangolásunkat az iskolában.
- Iskolánknak 460 tanulója van, 12 alsó, 8 felső tagozatos, illetve 2 sajátos nevelési igényű osztályban folyik a tanítás. Az alsó tagozatban számítógéppel segített készségfejlesztés, majd itt az 5. évfolyamtól matematika-informatika emelt szintű képzés zajlik. A párhuzamos osztályokban angolt tanulnak a gyerekek. A felső tagozatos tanulók jól felszerelt informatikai tantermekben magas szintű képzést kapnak. A tantermek tágasak, világosak és korszerű bútorzattal vannak berendezve. A tanuláshoz/tanításhoz korszerű eszközpark áll rendelkezésre: négy interaktív tábla, digitális palatáblák, feleltetőszavazó rendszerek. A felsős szaktantermek mindegyikében van számítógép, kivetítő és hangosító rendszer, az alsóban a legtöbb terem DVDvideó- televízióval felszerelt. Először egy második osztályos számítógépes emelt szintű alapkészség-fejlesztő órát látogatunk meg. Az osztályban 23 tanuló van, mindegyiknek jut számítógép.
Bemelegítésként egy játékos egérkezelő gyakorlattal kezdenek a gyerekek, majd egy nehezebb, szótag felismerő- párosító "játék" következik. Ha jó a válasz, azonnal megjelenik a képernyőn egy mosolygós "ügyes voltál" dicséret. A harmadik feladat már tényleg nem könnyű: összekevert szótagokból kell a helyes szósorrendet kialakítani. Van, akinek ez is gyorsan megy, de akad olyan is, akinél ez több időt igényel. A gyerekek nagyon élvezik a számítógépes "játékot", a pedagógus pedig azonnal észreveszi, melyik az a gyerek, akinél szükség van a segítségre. A következő helyszínünk egy első osztályos matematika óra. Az első feladat egy memóriajáték. A tanító néni írásos felével lefordított "számkártyákat" vetít a táblára. Érintésre látható lesz a kártyán lévő szám, aminek a pontos helyét kell megjegyezni a gyerekeknek, hogy a későbbiekben párosítani tudják az alakilag egyforma számokat. Október elején vagyunk, az elsősök még nem ismerik a számok alaki formáját, az interaktív tábla segítségével most ennek felismerését gyakorolják. Ennél is érdekesebb feladat volt, amikor a kivetített dobókocka pöttyeinek összegét kellett azonosítani a szám alaki formájával.
Miközben fi gyeltem az órát, az igazgató úr halkan magyarázta:
"Nézze csak meg! Majd kiesnek a padból, hogy a táblához mehessenek. Az igazi lehetőség az interaktív tábla alkalmazásában éppen az, hogy bevonjuk a gyerekeket abba a munkába, ami értük van. A tábla használata a gyermeki aktivitást serkenti, és ez a legfontosabb dolog. Előtérbe kerülnek azok a módszerek, melynél a tanulói tevékenység kap hangsúlyt. Míg régen nem szívesen mentek a táblához tanulóink, ma azt tapasztaljuk, hogy versengenek, ki menjen ki."
- Mint említettem, mi már 2001-ben vásároltunk interaktív táblát - mondja az iskolaigazgató, miközben a nemrég felújított könyvtár épülete felé haladunk. Tudni kell azt is, hogy abban az időben, még nagyon drága volt egy ilyen tábla. Egy általános iskola éves költségvetése nem tartalmaz annyi tartalékot, hogy belevághattunk volna egy egymilliót meghaladó beruházásba. Azt találtuk ki a kollégáimmal, hogy lízingeljük a táblát. Természetesen erre nem volt még példa, az önkormányzatnál is tanácstalanok voltak, de a fi nanszírozást támogató lízing cégek sem tudták, mit tegyenek, önkormányzat által támogatott iskolával még nem volt dolguk. Úgyhogy ezer biztosítékot kellett kérni, hogy egy egymillió nyolcszázezer forintos beruházást ilyen formában elkezdhessünk. A lízingelés jó megoldás volt, mert ezzel a konstrukcióval csak háromszázezer forinttal lett megterhelve az éves költségvetés. Ezt az iskola vezetése is és az önkormányzat képviselő- testülete is reálisnak ítélte.
- A táblát nem készületlenül vártuk, pedagógusaink többsége beiratkozott ECDL tanfolyamra, de volt, aki a multimédiás oktatáson is részt vett. A tábla népszerűsége a kezdeti tanulási idő után rohamosan növekedett. Először az informatika órákon, majd a kémia órákon láthattuk a látványos bemutatókat, az egyperces kísérleteket, melyeket annyiszor lehetett megismételni, míg minden részletét meg nem ismerték a tanulók. A gyerekek élvezték ezeket az órákat, sőt kérték tanáraikat, hogy olyan látványos órákat tartsanak, mint amilyet a kémia, vagy a földrajz órán láttak. Ez egyértelműen jelezte, hogy kezd beérni a kezdeményezés.
Sürgősen új táblára volt szükségünk. Az élet, és a szerencse is úgy támogatta fejlődésünket, hogy éppen akkor adódott egy pályázat, amiben 200 ezer forint önrésszel pályázhattunk egy újabb táblára. Örömmel vették birtokba tanáraink a megnyert táblát 2004 szeptemberében. Azt is tapasztalhattuk, hogy az új tábla már a korszerűbb oktatáshoz jobban igazodó, kifejezetten oktatási szoftverrel felvértezett tábla volt. Ezt a táblát kiegészítettük két digitális palatáblával is. A harmadik táblát már tudatosan az alsó tagozatban számítógépes készségfejlesztésre telepítettük.
Közben megérkezünk a gyönyörűen felújított és berendezett könyvtárépületbe. Az iskola 2004-ben pályázaton nyert támogatást az életveszélyessé vált épület megújítására. Az épületben most egy 11 000 kötetes könyvtár és számítógépes olvasóterem áll a diákok és a pedagógusok rendelkezésére. Az emeleten kialakított terem pedig kiállításoknak, szakköri foglalkozásoknak, rendezvényeknek ad otthont. Zsigmond Károly igazgató úr búcsúzóul még hozzám fordul: "Annyit még tudni kell, az iskola beiskolázási körzete Dunaharaszti város Rákóczi-ligeti, valamint a Petőfi -ligeti területeit öleli föl. Ez nem a "Rózsadomb".
Erdélyi Zsuzsa
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Masszázs, a szépség és egészség előszobálya!
zsu-masszazs.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Naked Light
► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.
sajatidezetek.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
5. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
admin.hupont.hu
7. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!
► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!
toyota-alkatreszek.hupont.hu
8. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
api.hupont.hu
9. Studio-2.0
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
studio.hupont.hu
10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
11. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
old.hupont.hu
12. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
13. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!
olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu
14. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
15. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
16. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
► ... Örüllök h. Erre az oldalra Kattintottál! (: Ha idézeteket keresel vagy verset ha csak jól szeretnél szórakozni, akkor jó helyen jársz! (: Kellemes időtöltést, és gyere vissza máskor is! (: puszii♥
szomruidezetek.hupont.hu
18. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
20. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
► Hannah Montana,HSM,Cam Rock rajongók kedvenc oldala nézd meg te is!!!
girl-oldal.hupont.hu
22. bia-jonas-brothers.hupont.hu
► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből
bia-jonas-brothers.hupont.hu
23. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
► csaták kudarcok vilámháboru a világ leggyorsabb katonai terve fegyverek harckocsik tankok stb.
csata.hupont.hu
► Sziasztok itt minden a sztárokról szól remélem tetszeni fog nektek. Szép napot mindenkinek. :)
kis-hableany.hupont.hu
26. Eladó Spanyol ingatlanok COSTA BLANCA!A SPANYOLORSZÁGI befektetések oldala!
► Eladó Spanyol ingatlanokat kínálunk kedvező áron, COSTA BLANCA csodálatos tengerpartján. Spanyolországi apartmanok, sorházak, luxuslakások-villák, üzlethelyiségek nagy választékban, a létező minden segítséggel.+34 634 096 770
spanyolinvest.hupont.hu
27. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
28. Egy izzópont.
► Izzók,világítás,elektromos eszközök,készülékek _+36 30 4941848_53gyula19@freemail.hu
izzopont.hupont.hu
29. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)
vw-alkatreszek.hupont.hu
30. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
31. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
32. Lili Kata Nóra
► Nem adjuk fel!!!
likano.hupont.hu
33. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
34. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
36. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
► Soha nem késő elkezdeni! Közel a hatvanhoz kezdtem el leírni gondolatokat, jegyzeteket készíteni , amik rögzítik az élet bizonyos pillanatait. Egy adott szituációhoz csak kevés fantázia kell és kész a mondanivaló. Érezd magad jól itt kedves Vendég!
kave-izu-alomvilag.hupont.hu
38. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
39. Érdi képek
► Képek Érd város utcáiról, épületeiről, lakóiról
erdikepek.hupont.hu
40. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
41. Receptpalota
► Finom receptek gyűjteménye. Grillázstorta és formatorta sütés
receptpalota.hupont.hu
42. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
43. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
44. ÉRDI KÉPEK
► KÉPEK ÉRD VÁROS UTCÁIRÓL, ÉPÜLETEIRŐL, LAKÓIRÓL
erdikepekb.hupont.hu
45. LÉT-TUDATOS CSALÁD-ORVOSI FÓRUM
► Az ember 7; 6; 4 és 5 változós anyag-energia szerkezete; A lélek az elmeszervvel együtt, a mentáltest, a fiziológiai test, az asztráltest, valamint az aurák; A betegségek okainak felismerése és oki kezelési módok
csalad-orvos-let-tudattal.hupont.hu
46. Eladópont
► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu
eladopont.hupont.hu
47. Szerelem diadalával foglalkozó oldal
► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi
maite-perroni-szandi.hupont.hu
48. Lófajtak
► Sziasztok,ha szerettek lovagolni és szeretitek a lovakat akkor nézzetek korul!
koalak.hupont.hu
49. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL
► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.
nemszamit.hupont.hu
50. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
51. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
52. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
53. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
54. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
55. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.
► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"
antalkiss.hupont.hu
56. Budapesti Üvegesek 06-30-470-11-99
► Helyszíni üvegezés Budapest teljes területén,az összes kerületébe,gyors kiszállási idővel,teljes körű üveges munkák lakossági és közületi üvegezés.
budapestiuveges.hupont.hu
57. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
58. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810
► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com
gumi-reifen.hupont.hu
59. IDEGEN TECHNOLÓGIÁK TERVEZÉSE ŰRTECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSEK
► CÉL A KONKRÉT FEJESZTÉSEK SZEMLÉLTETÉSE EGY ÚJ TÍPUSÚ TERVEZÉS ELINDÍTÁSA ÉRDEKÉBEN KIEMELVE A HIPERSZONIKUS REPÜLŐESZKÖZÖK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEIT
idegentechtervezes.hupont.hu
60. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
61. Balos
► Baloldali értékeket képviselö honlap
balos.hupont.hu
62. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
► Tudni kell ....Életünk csak átjáró ...egy más világba..
vagy.hupont.hu
64. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL
► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT
tepesztalatok.hupont.hu
65. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
66. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ
lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
67. Sztárok,glitterek,versek,receptek,állatok stb..:)♥
► Itt mindent megtalálsz..;);););)
amitasztarokroltudnikell.hupont.hu
68. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
69. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
70. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
71. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH
► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!
novyplot.hupont.hu
72. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
73. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
74. Gyermeksarok
► Gyerekeknek mindenféle jó dolog!
gyermeksarok.hupont.hu
75. nomad.hupont.hu
► Migration for creating another world
nomad.hupont.hu